Bemutatkozás

Az alapító

Dr. Kaposi Gergely a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte jogi diplomáját. Kitartó munkájának, közéleti tevékenységének és tudományos eredményeinek köszönhetően az egyetem alatt lehetősége nyílt arra, hogy az Amerikai Egyesült Államokban szerezzen értékes tapasztalatokat a nemzetközi gazdasági- és büntetőjog legfontosabb területeiről.

Az egyetem elvégzését követően egy nagy múltú, széleskörű üzleti és diplomáciai kapcsolatokkal rendelkező nemzetközi vállalat felkérésére Dubaiban helyezkedett el, ahol a vállalat közel-keleti régiójának operatív vezetője lett.

A kirendeltség kialakítását követően cégstruktúrák felépítésével és üzleti célú migrációval foglalkozott, lehetővé téve ezzel a magyar közép- és nagyvállalatok számára a keleti piacok elérését.

Tevékenységével hozzájárult ahhoz, hogy magyar vállalkozások és termékek a világ – Európa és Magyarország által kevésbé ismert – egyéb területein is megismerhetőek legyenek.

Hitvallása, hogy a biztos szakmai tudás és a nemzetközi tapasztalat az összekötő kapocs a minőségi jogi szolgáltatás és az ügyfelek sikeres képviselete között.